Írta: Kőváry Barna cimkék: nincsenek címkék okt 10, 2009
Ezt is megéltük. Vakon mentem egy ralipályán. Ismét Karvai Sanyi ült mellettem a Clióban. Ezúttal azonban valóban navigálnia kellett vak barátomnak. Úgy gondolom, hogy pályafutása csúcsára ért, hiszen 3 kilométeres gyorsasági mondott végig.
Nem volt elveszésünk, mert azért én is segítettem neki,
Írta: Kőváry Barna cimkék: nincsenek címkék okt 09, 2009
Reggel hajnalban indultunk Budapestről, de ennek ellenére mindent megtettünk, hogy ez az egész működjön majd. Három gyorsaságin zajlik Komló-rali. Összesen nyolc szakasz lesz, vagyis kettőt háromszor, egyet pedig kétszer kell teljesítenünk. Mind a három gyorsaságit ismerem. Az
Írta: Kőváry Barna cimkék: nincsenek címkék okt 08, 2009
Írta: Kőváry Barna cimkék: nincsenek címkék aug 30, 2009
Hello mindenkinek!
Azért mentünk a Nyírség-ralira, mert meg akartuk ismételni a legutóbbi futamon, a Mecsek-ralin elért győzelmüket. Sikerült. Nem is akárhogyan Pedig az első gyors után nem hittem volna.
Miután a szombati első gyorsaságin átszaladtunk, megbeszéltük a Zsoltival, na, ezt most jól
Írta: Kőváry Barna cimkék: nincsenek címkék aug 28, 2009
Egy kicsit vontatottra sikerült a Nyírség-rali első napja. Kora délután volt a gépátvétel, amit letudtunk annak rendje és módja szerint. Utána megérkezett vak Sanyi barátom, akivel navigátorom Tóth Zsolti feldolgozta a prológot. A Zsoltival körbejártunk előtte a máriapócsi ralikrosszpályát, majd
Írta: Kőváry Barna cimkék: nincsenek címkék aug 27, 2009
Írta: Kőváry Barna cimkék: nincsenek címkék aug 02, 2009
Bár kalandos volt a szombat végül boldogan távoztunk a Mecsek-raliról. Az egyik legkeményebb, legdurvább Mecsek-rali volt. Iszonyatos hősék volt, még a Veszprém-rali sem volt ilyen megterhelő, 39 fok volt az autón kívül, belül pedig ennél is sokkal melegebb.
Szombat reggel nagyon jól kezdtünk,
Írta: Kőváry Barna cimkék: nincsenek címkék júl 31, 2009
Sziasztok!
Újra versenyzünk, így az én bejelentkezésem sem marad el. Ezúttal Pécs környékén száguld a hazai rali mezőny. Csütörtök reggel jöttünk le még egyszer átszaladtunk a pályákon, hogy lássuk ha változott valami, majd délután teszteltünk.
Zobákpusztán autóztunk, egy szakaszon, amelyet a
Írta: Kőváry Barna cimkék: nincsenek címkék júl 05, 2009
Nem volt egy egyszerű történet ez az egész. Túlságosan is akartunk bizonyítani a Veszprém-ralin és átestük a ló túlsó oldalára. A tesztből kiindulva azt gondoltuk, hogy megtettünk mindent, de már a prológon kiderült, hogy nincs miden rendben. Nem tudtunk olyan precízen, menni, mint ahogy azt mi
Írta: Kőváry Barna cimkék: nincsenek címkék júl 02, 2009
Három aszfaltos versenyen után végre murván megyünk a hétvégén. Kettőt futamot nyertünk idén eddig, jó lenn egy harmadik is. A Miskolcon a defekt miatt csak hatodikak lettünk, kellene a jó eredmény.
Jó emlékeim vannak a Veszprém-raliról Tavaly ekkortájt kezdtünk barátkozni az autóval. A murva